“Nem figyel, nem köti le, nem nézi, nem csinálja”- hallom, olvasom viszonylag gyakran a kisgyermekes családok szüleitől. De miért akarjuk mindenáron “lekötni” a kicsi gyermekeinket?

Miért kellene mindenre “figyelniük”? Miért kéne folyamatosan valamit “csinálniuk”?

Egyáltalán, miért szeretnénk, hogy gyermekünk mindig figyeljen, le legyen kötve, nézzen oda mindenre, amire a mi szemünk rálát, és csinálja azt, amit éppen szerintünk “kell”?

Mert mi így élünk szülőként? Biztos, hogy mindig mindenre és mindenkire figyelünk, mindent és mindenkit látunk, és mindig mindent megcsinálunk, amit éppen kell? Amikor éppen egyik kezünkben fakanál, másikban a játéklovacska, a szánkkal nagy nyerítések közepette megkóstoljuk az ebédet és gyereket nevelünk, a fejünkben pedig már az esti programot tervezzük.

Vajon nincs -e nagyobb figyelme, rálátása a kisgyermeknek a világra, aki éppen ott van, ahol: játszik, de közben a fülével mident hall. Beszélünk hozzá, és egyszercsak elkezdi ismételgetni a szavainkat. Rengeteg inger veszi körül, amit ő befogad, érez, feldolgoz, mi pedig csak annyit látunk belőle, hogy szaladgál a szobában látszólag teljesen céltalanul, vagy ül a homokozó szélén, és bosszankodunk azon, hogy minek jöttünk játszótérre, ha nem is csinál semmit, és dugdossuk a kezébe a lapátot.

Miért nem “figyel”? Vagy miért nem ül egy helyben? Mert annyi minden történik körülöttünk a világban, és Ő ezt mind egyszerre látja, hallja, érzi, magába szívja, tanulja. Ezért nem mindegy, mivel veszed Őt körül, milyen ingerek érik, milyen utat mutatsz neki a szavaiddal, viselkedéseddel, hangoddal, érzelmeiddel. Te vagy neki a minta, az iránytű. A művészet segít Neked abban, hogy egy olyan irányt mutasson, ami gazdagítja lelked, és ezáltal Te az övét. Ezért érdemes énekelni, mondókázni, táncolni, rajzolni. Mert egyszercsak Ő is elkezd majd egyedül énekelni, mondókázni, rajzolni, táncolni.?✏️?

Ma reggel Teó kiválasztotta a Ringató altatódalos cd-jét, és berakta a lejátszóba: korán kelt, talán fáradt is volt, ez esett jól neki, de nézzétek csak, közben olvas is, rám is figyelt, és hallotta az ének szövegét: “kutyasággal vagy te teli”, és már ugatott is. Én hiszek a zenei nevelés szépségében, fontosságában, de nem akarom midnenáron Teót az ölemben tudni, amikor éppen ölbéli játékot szeretnék játszani, és nem várom el, hogy amikor éneklek neki rám nézzen, vagy üljön csendben, és hallgassa, mert az Ő figyelme még szerteágazó, agya, mint a szivacs, ami mindent magába szív, ami körülötte történik. Most másfél éves, és tudom, hogy így lesz ez velünk még pár évig♥️?♥️